E-Talking Club nyelvoktatási tapasztalat

Az álmok azért vannak, hogy megvalósítsuk!

1000!

2015. december 02. 23:09 - Füfke

Még ötször ennyi...

Nézzük az újabb összefoglalást az angol nyelvelsajátításomról, így az 1000. kérdés-válasz beteljesülését követően. Kimondva sok, előre tekintve kevés, hisz még jó pár hónap és 5000 kérdés hátravan.

vizsga_allas7.jpg

Na, de a lényeg, hogy haladok, s az ünnepnapokat és egy-két elfoglalt napot leszámítva, az eredeti tervhez képest csak 10 napot vagyok megcsúszva. Eleinte idegesített, hogy akár már 1200-nál is járhatnék, de már nem izgat. Egészen biztosan lesznek még olyan napok, hogy kimarad valamiért, ezért felesleges stresszelni magam. Egyébként is azt mondja az ETC, hogy haladjak a saját ütememben. Korábban még arra gondoltam, hogy egy nap majd 2-3 vizsgát is leteszek, behozva magamat, de erről is letettem, mert egyszerűen semmire sincs idő. Nem is értem az iskolán kívüli nyelvtanulókat, hogy tudnak időt szakítani az angol nyelvtanulásra? Abba már bele sem merek gondolni, hogy család mellett, elutazva az angoltanárhoz hogy oldják meg? Most nem is az anyagiakra helyezném a hangsúlyt, hanem magára arra a tényre, hogy 1 óra angolozás - tanárnál - mennyi időt vesz igénybe. Én, aki csak itthonról, az ágyból próbálom elsajátítani a nyelvet, nekem sem egyszerű idekerülnöm 21 órára a net elé, hát még akkor amikor kisfiúnk úgy dönt, hogy nem alszik. Akkor ringatás közben megy a videó, a gyerek hallgatja, majd a monotonítástól ő bealszik, kiságyba be, gép elé le és vizsga. Így megy ez ki tudja mióta. 

Az elmúlt 1000 kérdés-válasz arra teljesen jó volt, hogy a régmúltban elfelejtett alap angol tudásomat visszahozza, szavakat eszembe juttassa, s úgy általában ismét tudjam, mi-micsoda, mi után jön. A kétheti vagy havi vizsgáknál néha nem jutottak eszembe szavak, mondatok, amire mondták is a kérdező tanárok, hogy miért nem nézem át mielőtt vizsgázom egy kétheti vagy havi vizsga előtt. Erre én mindig azt mondom, hogy a hitelességhez hozzátartozik az is, hogy nem ismétlek, hanem amire emlékszem az jön, amire nem arra nem. Nincs csalás, ámítás...a színtiszta tényeket akarom átélni, leírni. Vagy hatásos ez a módszer vagy nem. Annak nincs értelme, hogy én ismételgetve, bemagolva lenyomjam az egészet és veregessem a vállam, hogy megcsináltam. Akik a blogot olvassák, ők is nyelvet szeretnének tanulni, s valamilyen szinten én vagyok számukra a tesztalany, hogy bele merjenek-e vágni vagy sem. 

Én, mindenkit őszintén bíztatok, hogy a módszer élvezetes, segítőkész tanárok vizsgáztatnak, de fontos megjegyezni, hogy az 1/6-od résznél járok, így még nem tudok angolul beszélni folyékonyan.

Miket tanultam idáig? Sima jelen, folyamatos jelen, can, could, must, have és egyebek, szóval ahogy írtam, alapfok frissítés közben vagyok. 

Megmondom, néha kedvet érzek ahhoz, hogy hozzátanuljak egy kis nyelvtant, de tényleg hiteles tapasztalatot akkor tudok írni a tanulásról, ha nem használok külső segédeszközöket. 

Ameddig nem jutok el egy újabb mérföldkőhöz, nézzétek meg ezt a két kis videót, amit egy nyelvelsajátító készített a tanulásának fázisairól. Érdekes, egyben meglepő! Jó filmezést!  

És ha már közeleg a Star Wars.....Az E-Taking Club legyen veletek! ;)

Szólj hozzá!

Megcsúszva, de törve nem!

2015. november 17. 23:23 - Füfke

Közel az 1000-ik!

Ütemtervemhez képest egy kissé megcsúszva, de megyek tovább a kitaposott úton, annak reményében, hogy még bő 5000 kérdés-válasz elsajátítása után az angolul beszélők és értők táborához fogok csatlakozni.

A módszert továbbra is csak dicsérni tudom, attól függetlenül, hogy az éjszakai hallgatás hozadékának még csepp jelét sem lehet érezni. DE az E-talking Channel remekül szuperál. Sokan biztos mondják, hogy ennyi erővel felhívom az angol ismerősömet skype-on és gyakorlok vele, de nem, ez más, itt interaktív nyelvtanulás, kikérdezés, segítés folyik. Nekem nagyon tetszik és csak remélni tudom, hogy a saját ütememben haladva időben abszolválok minden vizsgát.

Most, hogy a gyerkőc kitalálta, hogy nem alszik a 22 órás Channel zárás sajnos hamar eljön, de a cég tervezi, hogy a 6-22-es üzemidőt, 7-23 vagy akár éjfélig kitolja. Ez azért is lenne szerencsés, mert tényleg még nyomnám tovább, érném utol magam, mert annyira élvezem, de hát ez van. Majd jönnek a téli hónapok, biztosan lesz rá alkalom, hogy a napszak korábbi időszakában tudjam le a napi vizsgákat.

Időközben kiderítettem, hogy 10-12 tanár egyenlőtlen ütemben van beosztva minden héten és otthonról kérdeznek. A módszer jól össze van rakva, a tanárokat nevük alapján már tudom, hogy kb. milyen habitussal, milyen hozzáállással és segítségnyújtással látnak hozzá a kikérdezésnek. Egyik tanár sem olyan, akitől az ember ronyózna, így természetesen a kedvencek már kialakultak. Az egyik férfi tanár kiejtése pl. pont olyan, mint ahogyan én szeretnék megtanulni és ha még nem is tudok úgy kiejteni, a sok kontaktusnak köszönhetően azt vettem észre, hogy kezdem átvenni azt a fajta "elharapom szépen az angol szavakat" kommunikációt! Van egy bájos hangú hölgy is aki a vizsga utáni "magyar beszélgetés" közben elmond minden olyan dolgot, ami nyelvtanilag nem állt össze a fejemben, mi miért, hogyan. Az ő segítsége nagyban hozzá fog járulni a 6000 kérdés-válasz véghezviteléhez. Egyszerűen minden apró részletben segíteni akar úgy, hogy egy életre megjegyzi az ember. Korrekt, szuper. A szerencse a szerencsétlenségben, hogy a gép automatikusan dobálja be a kikérdező tanárokat, így van, hogy a kedvenceimnél egy héten többször, de van úgy hogy egy héten egyszer sem vizsgázom. A csengés pillanatában mindig a felugró nevet figyelem először, hogy vajon kit sorsolt adott napra a gép! Mint valami szerencsejáték... 

Egy szóval minden szép és jó, még mindig ajánlom mindenkinek, csak az éjszakai hallgatás lehet zavaró valakinél, akinél a hálótársa (férj, feleség) nem vevő a monoton, halk angol szövegre.

etc_hatter20.jpg

A 6 hónapos gyermekem angolja pedig remekül halad, mert minden egyes nap ugyanazt a 15-20 perces blokkot játsszuk le neki napi kétszer, s már az első dalocska első mp-ben képes bárhonnan a házból fülelni és izgatottá válni. Imádja. :)

A blogírásos felhívásomra vannak jelentkezők, de valahogy mindenki még szkeptikus, de ki tudja, lehet majd idővel mérlegelik magukban, hogy tized annyiért juthatnak hozzá egy nagyon jó gyakorló anyaghoz és minél tovább várnak a 12 hónap annál később fejeződik be.

Természetesen az ember haverjai sem hisznek a módszerben, sőt még mindig a poéntüzek viharában vagyok, hogy csukjam be a szemem, hátha megtanulok angolul, meg nehogy elaludjak mert a végén angolul fogok beszélni.

Az élet számos területén sikerült a kijelölt céljaimat elérnem, ezért továbbra is járom a saját utamat, s ha eme blogírástól valaki rászánja magát a nyelvelsajátításra és ennek következtében gyűri le ő is a sok-sok múltbeli sikertelen nyelvtanulását, már megérte!

Ennek szellemében csinálom a nyelvelsajátítást és írom tovább a blogot! 

Mindent lehet csak akarni kell!

Akarom! Mindent!
etc_hatter8.jpg

Szólj hozzá!

Legyél Te is Tesztember!

2015. november 02. 22:17 - Füfke

10%-nál járok!

Ígértem, hogy még októberben írok egy blogbejegyzést, hogy a heti kötelezettségem mellett néhány érdekes dolgot is megosszak a nagyérdemű olvasókkal, ez sajnos nem sikerült. Csak most! Elnézést.

A mostani írásom első részében a nyelvelsajátításom elmúlt heti történéseit foglalnám össze.

Egy szóval: HALADOK (600=10%)
Bővebben: Napi rutinként, megszokásként angolozom, ami nagyon jó abban az értelemben, hogy nem nyűg, nem teher, hanem a napi feladatok egyike lett. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar bekövetkezik ez. Még egy nap sem volt olyan, hogy ne lett volna kedvem hozzá. És ez már számomra igen jó jel...

Amit érdemes megjegyeznem, hogy napi kétszer, az 5 hónapos gyermekünkkel is angolozunk, a youtube-on fellelhető feliratos angol dalokkal. Természetesen csak megfelelő mennyiségben tálaljuk számára 15-20 perc (4-5 dalocska). Mi is tanuljuk a dalokat és a gyerek is szippantja magába.

Miért is fontos a korai nyelvtanulás?

A gyerekek első éveikben több nyelvet is képesek akár anyanyelvi szinten elsajátítani. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy gyerekkorban az agysejtek közötti kapcsolatok száma sokszorosa a serdülőkor utáninak.
Azok a gyerekek, akik ebben az időszakban több nyelvvel találkoznak, rugalmasabbak, befogadóképesebbek, mint egynyelvű társaik.

A korai nyelvtanulás legfontosabb előnyei:

  • a gyerekek korán megtapasztalják, hogy egy fogalmat több szóval is ki lehet fejezni (pl. a regenbogen vagy a rainbow ugyanazt a szivárványt jelenti), így gondolkodásuk rugalmasabb, elvonatkoztató képességük jobb lesz, ezáltal intelligenciájuk is jobban fejlődik,
  • az idegennyelv tanulás az anyanyelv használatára is pozitív hatással van, a gyerek helyesebben, szebben beszéli az anyanyelvét is,
  • a korai nyelvtanulás megalapozza a későbbi nyelvtanulást, elősegíti a magabiztos, gátlásoktól mentes, stressz nélküli nyelvhasználatot,
  • a gyerekek a dalokból, történetekből sokat megtudnak az idegen ország kultúrájáról, nyitottá válnak más nyelvek és kultúrák iránt,
  • a tanulási folyamatok és tanulási stratégiák elsajátítása is egy hasznos "mellékhatása" a megfelelő módon végzett korai nyelvoktatásnak.

Szakemberek szerint a “nyelvtanítást” akár újszülött korban érdemes elkezdeni, mert a hangkészlet (fonémák) észlelése már 1,5-2 éves korban lezárul. Ha ez idő alatt az anyanyelvin kívül más hangingerek is érik a gyereket, más nyelvet is hall, gazdagabb hangkészlettel fog rendelkezni.

A kisgyermekkori nyelvelsajátítás az anyanyelv elsajátításához hasonló módon történik. A nyelvtani szabályokat a magyar nyelvhez hasonlóan, az idegen nyelven sem tudatosan, hanem érzésből használja a gyerek.

Mi ezt gyakoroljuk most a gyerekkel, de nézzük meg nekem 36 évesen mennyi időmbe is kerül hogy egy nyelvet megtanuljak?
etc_ar.jpg

Amint a táblázatból kivehető, a középfokú elérése minimum 600 óra! Ennyi a hagyományos oktatási módszer és még nem adtam hozzá az otthoni szótárazást, tanulást miegymást. Ellenben az E-Talking Club módszerével 12 hónap alatt ígérik mindezt! 12 hó = 365 nap = napi 30 perc, azaz összesen 182,5 fél órát vesz igénybe! DE legyünk engedékenyek és számoljunk napi 1 óra tanulással = 365 óra! E mellett se szótárazás, se nyelvtan, csak a megszokott bevált módszer. (Megjegyzés: a 365 nap után a folyékony angol nyelvtudást garantálja a rendszer, a vizsga előtt érdemes a nyelvtanra rágyúrni) 

Ha én 365 nap = 12 hónap alatt megtanulok angolul beszélni, akkor az 12 x 50 euró = 600 eurómba, azaz 180.000Ft körüli összegbe kerül, míg magántanárnál 1 óra = minimum 3000Ft x 600 óra = 1,8 millió Ft! Ez a TÍZSZERESE! (Megjegyzés: Budapesten átlag 5000Ft/óra, de 9000Ft/óra is lehet, így számolva bőven 3 millió fölött van a kifizetendő összeg). Ugye milyen rémisztő?

Nem tudom ki hogy van vele, de nekem még 1,8 millió forintom sincs arra, hogy megtanuljam a nyelvet, akkor inkább azt az összeget a családomra költöm, de havi 50 euró számomra kigazdálkodható. Havi 50 euróból csak 5 órát tudok igénybe venni egy magántanárnál, itt viszont a rendszer 6-22 óráig vár. Én nem vártam, lecsaptam rá!

Így csak azt tudom ajánlani, hogy csapjatok rá az alábbi hirdetésemre! :)

FELHÍVÁS!

Szeretnél megtanulni angolul, de nincs rá elég időd?
Szeretnél 12 hónap után folyékonyan beszélni, de nem hinnéd, hogy sikerülhet?
Szeretnéd a jövő nyelvoktatási módszerét kipróbálni?
Akkor jelentkezz te is Tesztembernek!

Az alábbi személyeket keresem:
• 14-25 év közötti fiatal, aki jelenleg 0 angoltudással 16 hónapon belül középfokú nyelvvizsgát kíván tenni!
• 26-40 év közötti nő vagy férfi, aki 12 hónap után folyékony angol nyelvtudással akar rendelkezni egy jobban fizető állás érdekében!
• 41 évesnél idősebb nő vagy férfi, aki munkahelyén vagy utazásai során szeretne jobban kommunikálni angolul.

FONTOS TUDNI!
Ahhoz, hogy középfokú nyelvvizsgáig eljuss, hagyományos tanulással minimum 600 nyelvórára van szükséged, ami a legolcsóbb számítások szerint is 600 óra x 3000Ft = 1,8 millió Forint és még nem beszéltünk a tankönyvek és a nyelvtanárhoz járás költségeiről.
Ellenben ezzel a forradalmian új módszerrel tized annyiért juthatsz folyékony nyelvtudáshoz!
• Az új módszer garantáltan működik, éppen ezért pénzvisszatérítési és nyelvvizsga garanciát biztosít!
• SŐT! Amennyiben 2015. november 30-ig jelentkezel és úgy döntesz, hogy végigcsinálod a 12 hónapos kurzust, az első két hónap árát átvállalom!
• Csak azok jelentkezését várom, akik a 12 hónapos (napi 30 perces) nyelvtanulási tapasztalatuk internetes publikálásához hozzájárulnak!
Legyél Te is Tesztember!
http://etc.e-talkingclub.com/hu1979

 

Szólj hozzá!

(Gond)terhesen!

2015. október 25. 23:56 - Füfke

Meg van az első tesztcsíkom.

tesztcsik.jpg

Ugye látható az elején az árulkodó jel? Jelentem túl vagyok az első 400 kérdés-válaszon, azaz az első 20-as panelon. 20 napon át 20 kérdés-válasz különböző témakörben, különböző vizsgáztatóknál! 

Még 14 ilyen etapot kell kitartóan lenyomnom és enyém a világ!

Kicsit megkésve írom ezt a blogbejegyzést, de persze azért erősen ügyelek a heti határidő betartására. Sajnos csak mára esett a nap amikor letudtam zárni az első részt és megtudom veletek osztani nyelvelsajátító élményeimet. Örülök annak is, hogy hétről-hétre egyre többen olvassák a bejegyzéseimet, így hát ez miatt is kutya kötelességem a rendszeres tájékoztatás.

No, akkor kezdjünk is bele...
A múltkor ecseteltem, hogy pikk-pakk 24 perc alatt végzek a napi angollal. Az a blogbejegyzés aznap kikerült, másnap  este meg az ördög, festék formájában a falra. 21 órakor nekiültem a napi videopanelemnek, s bakker ezek már hosszabb mondatok, sőt időpontok, dátumok és miegymások vannak a mondatokban. In, at, of, on keverednek a fejemben szüntelenül, pedig olyan egyszerű, s nézem a panelt még egyszer, még egyszer, olyan mintha sohasem hallottam volna se álmomban, se nappal....beütött a nagy gond, még 21.45-kor sem ment a kérdésekre történő összetett válaszok, ezért a leégés elől menekülve az aznapi vizsgát kihagytam. :(

Gondterhesen ültem az ágy szélén, s rájöttem arra, hogy itt már nem lesz elég az hogy húzom a lóbőrt a hanganyag meg megy, innentől kettes fokozatra kell, hogy kapcsoljak, s nappal is nyomom, amikor csak tudom. Ezt szajkózták is, de persze, hogy vásott srácként csak hébe-hóba hallgattam napközben. Pedig a nyelvelsajátítás alapja a folyamatos anyanyelvi közeg megteremtése, ehhez pedig - az éjszakai mellett - a nappali hallgatás is fontos.

Ennek szellemében mentem tovább a kitaposott úton, de már a múltkori bejegyzésemben is írtam, hogy azok a fránya kék körben lévő i betűk megint megjelentek, hogy Gábor van heti, kétheti ismétlő vizsgád is! A heti ismétlőt letettem, de a kétheti ismétlőtől már ronyóztam, így azt megint csak halasztottam, mígnem a következő panel tárult elém:
vizsga_allas4_1.jpg
Október 20-án ez a fránya, baromi jól kitalált szoftver nem engedett tovább! Megjelent egy piros kör fehér kereszttel a napi vizsgáim mellett és még a Next lesson gombot is eltüntették, hogy még véletlenül se tudjak addig tovább haladni, míg a kétheti ismétlő vizsgámat le nem teszem. Szenzációs! Be akar szabályozni engem ez a gép, hm...engem, a Kos-t! De, hát a g(n)ép akarata előtt meg kell hajolnom, ronyó ide vagy oda essünk túl rajta. Nem volt vészes, de a még mindig bennem rejlő görcs miatt nem voltam magammal megelégedve. Lehetett volna jobb is. Hiába mondják a vizsgáztatók egytől-egyig, hogy nem baj, hogy nem 100%-ig pontos, az a lényeg hogy jöjjenek a mondatok és a legvégén úgyis minden a helyére kerül. Én azért eléggé önkritikus vagyok magammal szemben, így bosszant, ha hibázom.

Ezzel a hatékonysággal aztán el is jutottam a 400 kérdés-válaszig.
Mi is fogadott ott?
- napi vizsga (20 kérdésre 20 válasz)
- újabb heti ismétlő vizsga (5 naponta jön)
- újabb kétheti ismétlő vizsga (10 naponta jön)
- az első havi ismétlő vizsga (20 naponta jön)

Te jó ég! Beszippantott a nyelvi gépezet? Be ám! Ez már nem kis piskóta! Itt teljesíteni kell! Nincs az, hogy kibújok a felelés alól meg miegymás.

És amit még el sem mondtam, hogy a héten felhalmozódott egy kis napi vizsga lemaradás, azaz a mai napon írd és mondd 8 vizsgát tettem le. Kezdtem a szerdaival (1), majd a csütörtökivel (2), majd a péntekivel (3), ezt követően a hetivel (4), a kéthetivel (5) és a havival (6), majd a szombatival (7) és a legvégén az első kérdező vizsgámmal (8)!

Bakker a mai napon (vasárnap) 8 x 10 percet = 80 percet beszéltem kisebb megszakításokkal angolul! Igaz a mai napon a 8 vizsgát "csak" két embernél tettem le, de emberek ez akkor is 80 perc, sőt ha még hozzáveszem, hogy a vizsgák végén készségesen bármiben segítenek (kiejtés, nyelvtan, egyéb tanácsok), akkor azt mondom, baromi jó helyen vagyok és ez az egész idáig nagyon meggyőző! Vasárnap, angolozás profi tanárokkal, face to face, akár este 10-ig, hát áldom a sorsom, hogy utolsó mentsvárként elém jött ez a facebook hirdetés! Tényleg rengeteg módja van a nyelvtanulásnak és már mindenki szkeptikus mindennel és mindenkivel kapcsolatban, de aki mer az nyer! Nyerjek már én is egyszer tétmeccsen, ha a már a magyar labdarúgó válogatottnak ez idestova 30 éve nem sikerül. Én speciel 20 éve próbálgatok megtanulni angolul!

De térjünk vissza a lényegre, ami az első havi vizsgámat illeti. Jöttek a mondtok, igaz hibával, de jöttek és ez a lényeg! A 10 perces visszaszámláló óra ugyan lepörgött, de az elején még nem veszik véresen komolyan a 10 perc alatt 20 kérdés-választ, így a zöld utat a következő etapra megkaptam. Maga a vizsgadrukk nem volt nagy, mert szinte az "egész mai napomat" egy bizonyos tanárnővel töltöttem, azaz már ismerős volt a hangom/nevem. Viccesen meg is jegyezte, hogy "Hm mindig engem dob a gép hozzád, remélem rajtam kívül más is dolgozik"

Mielőtt azonban megkezdtük volna a vizsgát, egy újabb tapasztalattal gazdagodtam, ugyanis hiába akartam a Next exam gombbal hívni a tanárt, egy naptár ugrott fel. Ez akkor van, ha minden tanár foglalt és nem tud senkit se kapcsolni a rendszer. A havi vizsgánál általában ez mindig így van, ezért első alkalommal kellett időpontot bejelölnöm, hogy mikor kérem a vizsgáztatást. 21 órára beírtam magam a naptáramba, s lőn, pontban 21-kor megszólalt a csengőhang. :) Parádésan ki van ez találva! 

Említettem, hogy elkezdtem a kérdező vizsgáimat is. A táblázatban látható, hogy 300 lecke van ebből, azaz mától minden nap most már a napi vizsgám mellett, napi kérdés vizsgát/kiejtés gyakorlást is alkalmaznak (ha máshogy értelmezem, akkor innentől kezdődően 300 nap van a végéig). Ismét be kellett írnom magam a naptárba, jött a csengőhang, és indulhatott a legeslegelső 20-as kérdésblokk felolvasása a tanárnak. Ennek értelme, hogy a kiejtés gyakorlása mellett vizuálisan újabb helyesíráskép rögzítés megy végbe, azaz a fejbe, valamint nem utolsó sorban a tanárnő meg is válaszolja a kérdésedet, azaz megint csak angol nyelvet hallasz, fordítasz magadban és egy csöppet meg is ismered a tanárodat (feltéve, ha őszintén válaszol). Ez baromira élvezetes, mert a kérdések ugye már ismertek, az olvasás amúgy sem bonyolult, így hamar rövidre zártuk ezt a kérdezősdi vizsgát.

Összegzésképp a táblázat önmagáért beszél, benne a cuki kis terhes csíkkal! :)
Aki viszont matekból jó, az rögtön levághatja, hogy igen, a napi vizsgám a mai napba már nem fért bele, így az marad holnapra, mert azért ne legyünk teljesen telhetetlenek!

vizsga_allas6.jpgOktóberben még egyszer jelentkezem. Addig is tudj meg többet erről a új módszerről! (katt a képre)



Szólj hozzá!

"220 felett észre sem veszed és elhagyod a valóságot,

2015. október 14. 20:54 - Füfke

220 felett átértékeled magadban a világot."


Igen! Mire ezt a blogbejegyzést befejezem, már 220 választ adtam ONLINE aktuális vizsgáztató partnereimnek az E-Talking Channel segítségével, sőt már egy heti ismétlő vizsgán is sikeresen túlléptem. Bár még messze a vége, de részemről csodálattal dübörög az angol nyelv elsajátítása. Az elmúlt 10-11 nap legnagyobb tanulsága, hogy beivódott mindennapjaimba, s már várom a 21 órát, hogy leüljek vele foglalkozni. 

modszertan.jpg

Az elmúlt napok történései dióhéjban:
220 kérdésre válaszoltam (naponta 20) miután meghallgattam kétszer az aktuális napi videopanelt. Se több, se kevesebb gyakorlás, azaz napi 30 perc, de ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor egészen pontosan napi 24 perc. (2 x 10 perc videopanel nézése, utánzása és a kb 3-4 percben történő napi vizsga = 24 perc) Jah és persze az elmaradhatatlan éjszakai végtelen hanganyag hallgatása, amit ugyebár már nem is "hallok", így nagyon tudomást sem veszek róla.

A mai a 31. napom, azaz 1 hónapja tesztelem magam és a rendszert. Az első 20 nap csak hallgatás, a 21. naptól már hallgatás, video nézés és vizsga. Mert ugye ez a forradalmian új módszer olyan tematika mentén zajlik, mely szigorúan követi a nyelv természetes elsajátításának folyamatát a hallgatás és beszéd megfelelő intenzitású és sorrendben történő alkalmazásával.

"A módszer fő alapelve egy kérdés–válasz - rendszeren alapuló, irányított kommunikációs struktúra, melynek során aktívan használjuk a nyelv elsajátítását támogató, speciálisan létrehozott hang- és videó-anyagokat.

A rendszer nagyon fontos alappillére a kommunikációra és gyakorlásra kifejlesztett E-Talking Channel™ internetes, videonet-kapcsolatot biztosító nyelvi alkalmazás, mely lehetőséget kínál a tanárokkal és társalgópartnerekkel a mindennapi ellenőrzött gyakorlásra és a fejlődésre."

Az elmúlt 10 vizsgám + 1 heti ismétlő vizsga során 7(!) különböző embernél vizsgáztam! Melyik nyelviskolában van lehetőséged 7 vizsgáztatóval/tanárral konzultálnod? Maximum a kiscsoportos foglalkozások során tudjátok egymástól kikérdezni az aktuális anyagot, max. jól elpoénkodjátok, mint anno én az iskolapadban.

A 7 vizsgáztató között volt egészen jól beszélő magyar és külföldi nő, volt egy eléggé törten beszélő férfi, volt egy megfázásos orrhangos hölgy és egy első hallásra az embert zavarba ejtően bájos fiatal hangú kérdező. Ezen felül mivel az ajánlott fejhallgatós mikrofont még nem szereztem be, így a visszhangzásnak köszönhetően kétszer pincemélységből hallottam a kérdezőt. Nem tagadom volt, hogy elhagyta a számat a Can you repetet please?  az elmúlt 13 évben általam oly sokat használt varázsmondat. (Megismételné, kérem?)

DE, ennek ellenére a kérdésekre remekül jöttek a válaszok. Azt nem mondom, hogy nem kellett odafigyelnem, de könnyű mondatok vannak az elején, így a válaszok is könnyen jöttek. 10+1 vizsgából 1 nem volt 100%-os (95%), de néha napi négy-öt óra alvással a hátam mögött este 21 óra után már nem mindig vagyok toppon. De menni kell töretlenül előre, nincs egy nap kihagyás sem. Egészen addig amíg lehet tartom az ütemet. A rendszer felajánlja, hogy naponta több vizsgát is tehetek, azaz előrehaladjak, de mivel blogot írok és többen a 0-ról kezdik, így nekik hiteles képet a szakszerű lépések megtételével tudok adni. Meg különben is, napi 30 percnél több angolozásra már tényleg nincs időm!

A napi vizsgák teljesítése során vannak még hetente, kéthetente, havonta ismétlő kérdések. Természetesen a múlt héten a kék körben lévő kis i betű jelezte, Gábor van egy heti ismétlő vizsgád az első 100 kérdésből, melyből véletlenszerűen 20-at felteszünk! Kattints a megjelenő Next exam gombra.

Újabb próbatétel a láthatáron, újabb falakat kell ledöntenem. Ezt az ismétlő vizsgát húztam halasztottam a hét végéig, mert megmondom őszintén tartottam tőle. A kis kék kör ott jelezte nekem, hogy Gábor kattints rám, mert nem úszol meg! És eljött a kattintás ideje is, s lőn csodát csípőből válaszoltam a feltett kérdésekre, úgy ahogyan azt elmondták, leírták! Szinte gondolkodás nélkül jött elő belőlem a jó válasz, amit még mindig nem akarok elhinni, inkább csak a könnyű kérdéseknek tudom ezt be. Talán két perc sem volt a vizsga, egy újabb (férfi) kérdező villámgyorsan lerendezett. A kedvem egyből az egekig szökött egészen a 89. percig, amikor is a törökök még a gyrost is megutáltatták velem (egyelőre oda az EB szereplés, a pezsgő is a hűtőben maradt). :(

Az alábbi táblázat mutatja, hogy azóta megjelent újabb két kis kék kör, mely figyelmeztet, hogy a napi vizsgán túl van a heti és most már a kéthetes ismétlő vizsgám is! Ha egyszer valami beindul...
vizsga_allas3.jpg

Amit még érdemes a képen nézni, hogy Online users tegnap este 21.15 magasságában 12 fő volt, azaz ha azt vesszük, hogy egy vizsgára 10 perce van az illetőnek, akkor 1 óra alatt csak 10 fővel számolva 60 ember vizsgázik és ezt felszorzom a 6-22-ig tartó napi Channel nyitva tartással (16 óra), akkor - szerény számításaim alapján - közel 1000 ember próbálja elsajátítani a nyelvet naponta...én speciel 1979-es regisztrációs számmal! Ennyi ember csak nem tévedhet?

Hogy miért nem hallottunk korábban erről a létező módszerről? Fogalmam sincs, de pl. az egyik vizsgáztatómtól megkérdeztem - miután levizsgáztam - természetesen magyarul, hogy ő hol jár a nyelvelsajátításban. Ő azt mondta, hogy már 2,5 éve végigcsinálta ezt a módszert és lerakta utána a középfokút, majd leszerződött az ETC-hez vizsgáztatónak! (itt jön a képbe az első blogbejegyzésemben írt gyermekkori álmom, hogy majd egyszer angol tanár leszek. Miért ne léphetnék én is majd az ETC kötelékébe? játszadoztam el a gondolattal) Az álmok azért vannak hogy megvalósítsuk! A célt ki kell jelölni és ha határidőre nem is éred el, a célon sose változtass, jelölj ki újabb és újabb határidőt magadnak és töretlenül higgy benne, hogy sikerülni fog. Ehhez persze a hit mellett, akarat és kitartás is kell! Anélkül veszett fejsze nyele! 
Visszatérve a sráchoz, ő épp úgy mint én, megkopott, gyenge alapfokkal vágott neki, végigcsinálta, majd megcsinálta a vizsgafelkészítőt és átment. Az tény, hogy írásból nehezebben ment neki, mert ugye ez a rendszer alapjában a folyékony nyelvhasználatra tanít meg, s az írást magadnak kell fejlesztened, de akkor is megcsinálta, s ez az őszinte vélemény újabb löketet adott, hogy igen, érdemes csinálni!

Igaz a mondás: Mindenki másképp csinálja!

Miért ne az ETC-vel csinálnád? 

Jelentkezem (linkelt oldal alján)

 

Szólj hozzá!

Vizsgalázban...

2015. október 07. 23:17 - Füfke

Apa kezdődik!

A múltkori blogbejegyzésemet ott hagytam abba, hogy a 14. naptól kezdődően remekül alszom, s teljesen megszoktam az éjszakai halk monoton angol hanganyagot, sőt tovább megyek, láss csodát az éber alvásomat is tudom szabályozni. Mit jelent ez?

Azt vettem észre, hogy alvás közben abszolút nem hallom a szöveget, de éber alvásomnak köszönhetően mégis egy gondolattal át tudom váltani az agyam és abban a pillanatban hallom a szöveget, megnyugszom és visszaváltok és újra nem hallom. Egészen biztosan nem ébredek meg, mint korábban, hanem minden úgy simán gondolati síkon lezajlik. Akaratlanul is játszadozom ezzel álmomban.

Azt hiszem sok olvasót most veszítek el, mert tényleg megmagyarázhatatlan ez. Nem kelek fel, de tudat alatt szabályozni tudom álmomban, hogy hallani akarom-e, hogy megy az anyag vagy kizárom és nyugodtan alszom tovább. Számomra döbbenetes, és lehet jobban utána kéne néznem az agykontrollos dolgoknak, mert van benne valami x akta feeling.

Akik itt vannak még az olvasók táborában és nem néztek még földönkívülinek, azoknak megosztanám az első  pár vizsgaélményemet. Mert ugye már 4 vizsgán is túl vagyok.

A 20 napos hallgatás után vasárnap végre eljött a nagy nap, az első 20 kérdés-válasz videópanel letöltését követően, kétszeri videónézés és utánzás után bejelentkeztem az E-Talking Channel szoftveren keresztül a vizsgáztató rendszerbe. 

Ez a Skype szerű Channel minden nap 6-22 óráig áll rendelkezésére minden nyelvelsajátító számára, így vasárnap lévén nem kapkodtam el a napi angolra szánt 30 percemet. A nap folyamán családommal a jó időben a Móri Bornapok kavalkádját látogattuk meg, s az esti 8 órási gyerekfürdetést követően még mindig nem az angollal, hanem a televízió nézésével foglalatoskodtam. Már 21 órát ütött az óra, amikor elhatároztam, hogy akkor hajrá. Letöltöttem az első videópanelt és kétszer egymás után megnéztem, majd 21:45-kor bejelentkeztem vizsgára.

Az idő sürgetett, a lámpalázam 38,5 kissé görcsösen, de kíváncsian vártam a kérdező bejelentkezését. Pár mp. csörgés után megszólalt egy hang: Good evening! Are you ready? (a hölgy neve a jobb felső sarokban olvasható, később lecsekkoltam facebookon) és nem teketóriázott már kérdezte is a 20 kérdést véletlenszerűen. Az erdmény alább látható! 20 kérdésből 20 jó válasz, azaz mehetek tovább a kettes videópanelre és vizsgára. Maga a vizsgára 10 perc áll rendelkezésre, de én ezt 3,5 perc alatt abszolváltam.

vizsga_1.jpg
Maga a vizsga a legkönnyebb panelból állt, így nem volt nehéz, de lesz ez majd nehezebb is. Minden esetre örömmel nyugtáztam, hogy vasárnap este háromnegyed tízkor lehetőségem van angolul beszélni egy vadidegen emberrel, s ezért sehova nem kellett mennem, és nem is hagytam ott borsos árat egyik magántanárnál sem. A görcsösség azért bennem volt a kezdetekkor, de pillanatok alatt elszállt, ami talán annak tudható be, hogy ismert mondatokra kellett válaszolni. Nyilván, amikor majd kacifántos összetett mondatok lesznek az már nem lesz kispiskóta, de kíváncsian várom, hogy oldódik fel bennem a beszédgörcs az idő előrehaladtával. 

Az első vizsga után jött a hétfői nap, amikor szintén nem tudtam előbb foglalkozni az angollal, mint 21 óra. Igaz munka után 17.00-18.30-ig a gyermekem levegőztetése, majd otthon lecsókészítés közben is hallgattam az anyagot, de ugye ez már a következő 20 panel hanganyaga, a vizsga viszont az előző 20 panel 2. kérdéssorozatából lesz. Jelentem a vacsora elkészült, gyerek alszik, fürdés, és az ágyban laptoppal az ölemben megkezdem napi videópanelem megtekintését, vizualizálását, mondatismétlését kétszer egymás után (2x10 perc), majd bejelentkezem az E-Talking Channelbe és újra egy hölgy a kérdező. Két nap, két különböző hangú, kiejtésű hölgy...ha ez így folytatódik állati jó, mert ahány ház annyi szokás, azaz kiejtésre koncentrálás, tehát ez is a nagy előnye ennek a rendszernek, hogy nem a magántanár hangját, kiejtését hallom egy éven át, hanem itt meg van a lehetőség más-más emberekkel társalogni. Meg persze az idő, amit még mindig nem győzök elégszer köszönni ennek a rendszernek, mert ugye este fél tízkor ki az aki engem tanítana angolból??? A 20 válaszom a kérdésekre megint pikk-pakk lemegy, 100% teljesítve, laptop kikapcsol, majd telefonon hanganyag bekapcsol, minimális hangerőre állítás és alvás. Ennyi nem több! Vizsgával együtt 25 perc napi aktív angol! Jó ez, csak ragadjon meg bennem, mert ugye a szkeptikusság még mindig él.

A kedd és szerda esti vizsga is pepitában így történt. 100%-kal dübörgök előre! A 4 nap alatt 3 hölggyel beszéltem, remek ez! Csak így tovább!

Négy vizsga után azt kell hogy mondjam, hogy az éjszakai hallgatásnak még nincs hozadéka, tehát nem azért teljesítek 100%-on mert előugranak a mondatok, hanem mert viszonylag egyszerű kérdések vannak az elején. De, nem is azt ígérték, hogy az elején előjönnek az éjszaka hallgatott válaszok. Az éjszakai hallgatásnak majd később érik be a gyümölcse, ám úgy legyen!

Azt már most látom megkopott alapfokú nyelvtudással, hogy maga az anyag nagyon jól van összeállítva, s ez igazán a vizsgakor derül ki, mert ott úgy jönnek a kérdések, hogy az egész kerek egésszé áll össze, s kiderül mit is akar ez a módszer jó mélyen bevésni az agyamba. 

Jelen állásomat az alábbi táblázat foglalja össze:
vizsga_allas2.jpg
Reply level: Ennyi kérdés-válasz panelt teljesítettem! 

Ask level: Idővel én is leszek kérdező. Egy hasonló szinten állónak teszem fel kérdéseket, ekkor az olvasást és a kiejtést gyakorlom és közben vizsgáztatom az illetőt.

Weekly exam level: 100 kérdés-válasz után 20 ismétlő kérdés-válasz lesz, azaz 6000 kérdés-válasz/100 kérdés-válasszal = 60-szor ismétlek gyakorlásképpen.

Two weekly exam level: 200 kérdés-válasz után ismét egy 20-as ismétlés az előzőekből!

Monthly exam level: 400 kérdés-válasz után ismét egy 20-as ismétlés az előzőekből!

Progress: Szemléletes ábrázolás, hogy hol tartok. (itt még meg sem jelenik semmi) :)

Online users: Az én szintemen megfelelő partner jelen pillanatban a rendszerben.

Amennyiben a fentiek olvasása után kedvet kaptál a nyelvelsajátítás ezen módszeréhez, ne habozz, legyél TE is tesztember!

Van vesztenivalód?

Regisztráció


 

 

 

Szólj hozzá!

Meri vagy nem meri?

2015. szeptember 30. 00:41 - Füfke

ha nyelvet akarsz tanulni, akkor lépj ki a komfortzónádból!

Komfortzónánk az a kényelmes, jól bevált mód, ahogy eddig is éltük az életünket, ahol a tudatalattink biztonságban érzi magát, mert az ösztöneink tudják, hogy ha eddig nem ért baj, ezután sem fog. Csakhogy tudatos részünk nem mindig elégszik meg ezzel, változtatni akar, fejlődni akar, előbbre akar lépni, olyan dolgokat akar elérni, amit eddig nem. Ez néha bizony kellemetlenséggel jár (kérni kell, kockáztatni kell, merésznek kell lenni, kísérletezni kell, ismeretlen helyzetekbe kerülni), ami ellen a tudatalattink riadtan tiltakozik.

Mi is az a komfortzóna?

A komfortzóna azon viselkedésminták összessége, amelyek között az egyén szorongás-mentesen tud mozogni és anélkül tudja megválasztani cselekvéseit, hogy kockázatot vállalna. (Wikipédia)

A tudatalattink nem számol azzal, hogy mit nyerhetünk a kockáztatással, a tudatunk viszont igen. Ezért fontos, hogy tisztában legyünk a komfortzónánk létével és felismerjük, amikor működésbe lép, mert úgy könnyebb lesz legyőzni azokat a hatásokat, amikkel a komfortzónába visszavágyó tudatalattink hátráltat minket. Nem szabad persze rá (magunkra) haragudni ezért: puszta jóindulatból működik ez az ösztön, amely biztonságban akar tudni minket. Mi viszont ne feledkezzünk el arról: ha mindent ugyanúgy teszünk, mint eddig, akkor minden ugyanúgy fog működni, ahogyan eddig. Nem ezt akarom! Meg akarok végre tanulni angolul!

Eme kis bevezető szösszenet után nézzük hol is áll a forradalmian új nyelvelsajátításom 15 nap után, hiszen sok ismerősöm érdeklődik a módszerről, s általában az az álláspontjuk, hogy majd megvárom neked hogy sikerül, hogy működik, tényleg nem átverés-e...stb.

Megfogadtam, senkit sem fogok agitálni. Ez az én sikerem vagy kudarcom lesz nyelvelsajátítási fronton, így más kifogását, szkeptikusságát baromira nem kívánom. Többek között ezért is írom a blogot, hogy kendőzetlenül Füfkés stílusban előadjam mindazt, amit átélek, tanulok, tapasztalok. A blogírásban az a jó, hogy megírod és örökre felkerül a legnépszerűbb kommunikációs csatornára az internetre! Ott éli majd önálló életét akkor is, amikor én már "más hajóban evezek".

Meg különben is az előző blogom elképesztő számokat produkál, amiről én nem is tudtam. Kb. egy hónapja egyik rokonom rám írt facebookon, hogy köszi a tippeket az amerikai kalandhoz, tök sok jó ötletet adtam. Kérdeztem tőle milyen blog? Hát az usanaszut.blog.hu oldalad. Jé, akkor döbbentem rá, hogy milyen régen nem olvastam el a 2011-es nagy kalandunkat. Google azóta első találatként hozza, s gyorsan jót nosztalgiáztam, majd ki kellett derítenem a blog.hu jelszavamat is, ami szintén nem ment könnyen. A belépést követően a döbbenet ült ki az arcomra, mert a statisztikai adatok pontosan kimutatják, hogy melyik nap, hány lapletöltés volt az oldalon. Hm...írd és mondd ez a szám már 9460 felett van...mindössze 4 év alatt. És ami még ennél is szembetűnőbb, hogy az elmúlt kb. 1460 napban, jó ha 50 olyan nap volt amikor senki se látogatott az oldalra. Egy olyan blogról beszélek, amit nem hirdettem, csupán családunknak, ismerőseinknek írtuk anno napi élménybeszámolóként.

Ez a blog viszont a nyelvelsajátítási tapasztalataimról szól, kb heti rendszerességgel várhatóak az újabb impulzusok közlése. Ha jól számolom, akkor 50 bejegyzés múlva már angolul kéne tudnom, bár lehet elkap a hév és heti kettőt vagy épp semmit sem írok a héten. De igyekszem kielégíteni minden érdeklődő igényét, hogy a komfortzónájából mindenki mielőbb kilépve elsajátíthasson eme módszerrel egy nyelvet. Most még csak angolt és németet lehet tanulni, de idővel érkeznek újabb nyelvek, így aki már perfekt angolos-németes, azoknak is lesz lehetőségük pl. egy második vagy harmadik nyelvet könnyedén megtanulni, bocsánat elsajátítani. :)

Megint elkanyarodtam a fő témáról, azaz hol járok 15 nap után. El kell hogy keserítsem az érdeklődőket, de az első fázis - amit már korábban is írtam - a hallgatás, azaz a kezdeti fázisban vagyok, ami így modellezhető:

hasznalat.jpg

Ebből kikövetkeztethető, hogy 15. napja semmi mást nem csinálok, csak hallgatom az első 20 panelt, azaz 400 kérdést-választ! Mikor hallgatom? Hát éjszaka, vagyis nem hallgatom, mert alszom. Ugye milyen fura? Kezdetben nekem is az volt...

1-2. nap tapasztalata: Nem tudtam tőle aludni, mert rendkívül éber alvó vagyok! Ekkor kaptam a segítő tanácsot, hogy nem jól hallgatom, mert nem szabad, hogy értsem mit mondanak a hanganyagban, hanem az a lényeg, hogy duruzsoljon, csak ha hegyezem a fülemet, akkor tudjam miről szól a hanganyag. Tehát két napom elment arra, hogy beállítottam a hangerőt. Jah, kőkorszaki módon laptopon 11-es hangerőn, ami ugye még fényt is ad, pláne, hogy még az is zavart. (Jött a tanács, telefonra letölteni, végtelenítve játszani, nincs laptop fény, nincs laptop ventilátor zaj...stb.)

3-5. nap tapasztalata: Az éber alvásomnak köszönhetően, most meg arra riadtam fel, hogy mi van nem megy a hanganyag? Bakker alig hallom, biztos ennek van értelme? Na mindegy aludjunk vissza, kb. 1 óra múlva újabb riadás, most tuti nem megy, tuti áramszünet van, jah nincs, jól van működik aludjak már, mindjárt úgyis kelhetek.
És ez így ment 3 napig, majd jött a 6. nap...

6-13. nap tapasztalata: A hanganyag végtelenítve beállítva (egyébként pont kétszer megy végig az éjszaka folyamán), majd az igazak álmát aludva nyugtázom, hogy teljesen megszoktam, mintha nem is szólna semmi, közben mégis. S azt vettem észre, hogy várom, hogy bekapcsolhassam, hiányzik, ha nem szól. :)

14. naptól kezdődően már nappal is hallgatom néha. Pl. gyermek levegőztetés közben, amíg ő alszik, fülesen a fülembe megy az anyag. Vagy csak úgy otthon háttérzajként, hisz mellette ugyanúgy lehet magyar nyelvű csatornát nézni vagy magyarul beszélgetni, a lényeg, hogy lehetőleg minél többet menjen a háttérben.

És, hogy mit érzek? Mit éreznék komolyan? Semmit! Majd vasárnap eljön az első videopanel, majd a vizsga és a jövőheti írásomban már eme másik két fázisról is lesz kezdeti tapasztalatom.

De ha mégis valami pozitívumot szeretnétek olvasni, talán annyi, hogy néha csak úgy előre bele-beletekergetek a hanganyagokba és arra jövök rá, hogy kb. 80%-át már hallottam vagyis ismerősen cseng fel a kérdés-válasz, holott elméletileg a hanganyag közepétől már egészen biztosan alszom. De, lehet csak hallucinálok! ;)

(ha nem akarsz lemaradni a friss bejegyzésekről, kövesd facebook oldalamat, mert megéri)
https://www.facebook.com/etalkingclubom

 

Szólj hozzá!

No, de mi is ez a forradalmian új módszer?

2015. szeptember 22. 20:05 - Füfke

nyelvtanulás helyett nyelvelsajátítás?!

Az ember a kezdeti pörgés után felteszi magának azt a kérdést, hogy vajon csak a hiszékenységével szórakoznak, vagy tényleg megtalálta azt a megoldást amit keresett?

Miért is ne? Vagy mégsem? Járjunk utána...

Az "'Érdekel a módszer" gombra kattintás után elkezdtem a nyomozást. Kos létemre kíváncsi vagyok mindenre és mindenkire, így a nyomozásom során a Google volt a barátom, a youtube volt a segítőm, így viszonylag gyorsan ment minden. Azaz ment volna, mert nem sok találatot dobott ki a gép sem az ETC-re, sem az E-Talking Club sem Buzási Balázs keresésre. A módszer viszont roppantul érdekelt, mert sokszor eltöprengtem magamban, hogy hogy a fenébe kezd el beszélni a gyerek, sőt, jobban izgatott az a dolog, hogy a két nemzetiségű családban hogyan tudja megtanulni egyszerre a két nyelvet a gyermek? Határ menti lakosként naponta szembesülök a "túloldali" lakosok kétnyelviségével (magyar-szlovák) és egyben irigylem őket, hogy eleve két nyelven beszélnek anyanyelvi szinten.

Mivel régóta foglalkoztat az angol, természetesen a gyermekem születése előtt már azon agyaltam, hogy ami az apjának még nem sikerült, ő hogyan tudná a születése pillanatától kezdve tanulni. Hiszen a jövő a nyelvekről fog szólni. Már most is látjuk, hogy micsoda lépéshátrányban vannak az "egynyelviek". Feleségemmel sokszor beszéltük/vitáztunk egy angol nyelvű oviba történő járatáson vagy csak szimpla baby angol hasznosságáról. A közös nevező egyelőre az lett, hogy néha-néha a magyar dolgokat angolul is elismételjük a 3 hónapos gyereknek. Nem tudom ez mennyire hatásos, de ártani biztosan nem árt.

No, de kanyarodjunk vissza az eredeti témához. A keresés közepette rábukkantam egy telefonszámra, amit egyből hívtam is, mert a módszert azonnal tudni akartam.

A részletes tájékoztatást a sok-sok kérdésemre megkaptam (benne hihetetlennek tűnő dolgokkal, mint pl. a legjobb helyre találtam, egy új módszer elején vagyunk, most még a nyelvoktatási módszer nem ez, de ez lesz a jövő...stb.) Persze, hogy bilibe ért a kezem és további meggyőzések kellettek ahhoz, hogy komolyan belevágjak eme módszer kipróbálásába.

Következő lépcsőként 2 nappal később egy webkonferenciába kapcsolódtam be, hogy vizuálisan is lássam azt, amit korábban hallottam/olvastam, majd még további meggyőzés kellett számomra, mert olyan utópisztikusnak tűnt az egész.

Szerencsémre a havi egy alkalmas budapesti Club találkozó pont arra a hét szombatjára esett, nem tétováztam hát,  felutaztam a 4 órás rendezvényre - pedig aznap még esküvőre/lagziba volt jelenésem - és találkoztam élőben is a cégvezetőkkel, köztük Buzási Balázzsal.

buzasi.jpgBuzási Balázs nyelvész

A rendezvényen aztán letisztult minden, a fogaskerekek a helyükre kerültek és azt mondtam magamban: hihetetlen, de működőképes lehet!

Természetesen még mindig "szkeptikusan optimista" vagyok! :) DE! Ha ez tényleg működik, akkor valóban valami új dolog születésénél vagyok és ez jó érzéssel tölti el az embert, plusz doppingot ad ahhoz, hogy próbáld ki, legyél tesztember! Mi vesztenivaló van? Max. 1 év tapasztalattal leszek gazdagabb...belefér.

Nézzük akkor mi is a módszer dióhéjban!

Igazából a módszer 3 fázisból áll, minimális napi időráfordítással:

  1. Éjszakai alvás közben nagyon halk hangerővel végtelenítve játszani kell az aktuális letöltött hanganyagot (talán ez lesz a legmonotonabb az egészben, de simán lehet mellette aludni, a lényeg, hogy alvás közben a jobb agyféltek behúzza a "dallamot és a rezgést" a mélytudatba, mint mikor a kisbaba az anya pocakjában kapja folyamatosan)
  2. Videóanyag nézése napi 20 kérdés-válasz, max 2-3-szor, ahol látod magát az embert aki kiejti a kérdést, aláírva angolul, majd magyarul, és jön rá a válasz ugyanígy, tehát memorizálod vizuálisan azt amit hallasz. Az agy beszívja, elraktározza, mint mikor a kisbaba világra jön és idővel próbálja beazonosítani a tárgyakat, de beszélni még nem tud, majd később sikerül neki összepárosítani.
  3. Napi videóanyag 2-3-szor történő lejátszása után egy skype szerű kommunikációs eszköz (E-Talking Channel) segítségével kikérdezik azt a 20 kérdés-választ, amit korábban éjszaka és vizuálisan 10 percben memorizáltál. (A kisgyermek is a kérdés-válasz alapján ismeri meg a világot maga körül és alakul ki a folyamatos beszéde.)

    Napi 30 percnél nem vesz igénybe több időt és azt az időt is te szabod meg, mert a rendszer 6-22 óráig elérhető! A hanganyagot pedig folyamatosan kell hallgatni a lehető legtöbbet, hogy minél hamarabb megüljön az agyban. Az éjszakai kötelező, napközben meg amikor van időd (akár telefonról). A szöveg elég monoton, mert 5 másodperc van két kérdés között - ami fontos a nyelvelsajátítás technika végett  - így néha (pl. egy nehéz nap után) idegesítő is lehet. Idővel majd megszokja az ember!
                

 E-Talking Club bemutatása

Összefoglalva szkeptikus embernek tartom magam, de 1979. használóként regisztráltam magam, azaz a módszer másnál már működik. Az eddig meghallgatott tapasztalatokból azt szűrtem le előzetesen, hogy kb. 8-10 hónapig (4500-5000 kérdés-válasz elsajátításig) páran feladják, mert "szinte semmi jele nincs" annak, hogy működne az egész, majd egyszer csak villámcsapásként azt veszi észre az illető, hogy érti az angol nyelvű számokat a rádióban, megérti mit beszélnek az angolul beszélő társaságban és a beszédkor pedig gátlástalanul tudja mondani az épp megfelelő mondatot úgy, hogy abszolút nem ügyel a nyelvi helyességre, mert az magától jön épp úgy, mint a kész mondatok, azaz elsajátította a nyelvet. Erre jön még a 11-12. hónap plusz 1000-1500 kérdés-válasz, amellyel a folyékony beszéd teljesen kialakul.
Tudom kicsit viccesen hangzik, de bele lehet gondolni, hogy a gyermek is sokáig gügyög, aztán egyszer csak elkezd folyamatosan beszélni...mitől? Buzási Balázs nyelvész pont ezt a módszert lovagolta meg és fejlesztette ki tökéletesre. Vesztenivaló egy szál se, hisz nyelvvizsga-, pénzvisszafizetési- és árgarancia van!

Ha bővebben is érdekel a téma kattints ide.
Szólj hozzá!

Mindent lehet csak akarni kell!

2015. szeptember 16. 21:45 - Füfke

avagy, újra a nyelvtanulás bűvöletében.

etc_emblema.pngÚgy döntöttem - sokadik próbálkozás után - ismét nekifutok régóta dédelgetett álmomnak, mely a bakancslistámon első helyen tanyázik már egy jó ideje, ez pedig nem más, mint az ANGOL nyelv elsajátítása, pontosabban annak tiszta megértése és társalgás szinten történő beszélése. (Középfok)

Nem mindennapi vállalkozás ez, hiszen az ember többször nekifut, de aztán valami miatt mégis abbahagyja. Szándékosan nem írom azt, hogy feladja, hisz nálam ez a szó nem létezik, mivel a "mindent lehet csak akarni kell!" jelmondattal élem mindennapjaimat. Anno réges-régen a diplomám megszerzéséhez elegendő volt az alapfok "C" típusú nyelvvizsga, így azt idejében - igaz a lécet súrolva - de abszolváltam. Sőt, mindezt a híres-hírhedt Rigó utcában tettem legnagyobb büszkeségemre.

Az azóta eltelt idő viszont ékesen bizonyítja, hogy a büszkeségem mit sem ér, sőt...

Az igaz, hogy a jelenlegi angol tudásommal nyaralás alkalmával nem adnak el külföldön, de azért mégis elég kellemetlen érzés sportvezetőként angol tudás hiányában a fordítóra hagyatkozni, a megszólalásról már nem is beszélve. Régóta frusztrál ez a nyelvismereti hiány, mert anno 18 évesen szánt szándékom volt, hogy én angol tanár leszek, s ennek a "felelőtlen" kijelentésnek a hozadékát a mai napig hordozom a vállalom. Szűkebb és tágabb környezetem is zrikál miatta eleget, így a dac, az újabb elhatározás már jó ideje dolgozik bennem.

ido.jpg

A legnagyobb probléma, viszont az IDŐ! Az az idő, ami úgy fut, mintha kergetnék. Nem hogy a nyelvtanulásra, de a mindennapi munkára és családi kötelességekre sincs elég belőle, a szabadidőről már nem is beszélve. Nincs mese, a nyelvtanulásra viszont időt kell szakítani az amúgy is feszített mindennapokból, így ez a tény sajnos mindig valahogy átírja a nyelvtanulási számításaimat. Május óta az idő fogalma ismét átértékelődött bennem, mivel gyermekem született és ez alapjaiban változtatta meg a mindennapi rutint. Több ideje nyilván nem lett az embernek, viszont be kell tervezni precízen mindent, hogy a 24 órába beleférjen, amit persze majd a gyerek úgy is egy tollvonással átír. Hát ez most a jelenlegi helyzet!

Ám a facebook oldalon néhány napja belefutottam egy hirdetésbe, ahol egy forradalmian új megoldást kínál egy magyar nyelvész Buzási Balázs. Nyelvtanulás helyett nyelvelsajátítás! Tengernyi idő megspórolással!

Kikerekedett szemmel egyből felugrott bennem a kérdés, amit már számtalan nyelvtanárnak, angolul jól beszélő ismerősnek és tán már a sarki fűszeresnek is feltettem:

  • Segít-e ez a módszer abban, hogy mit csináljak, amikor az angol szöveg értése közben egy szónál leblokkolok, közben meg már elfut 3-4 mondat a fülem mellett?
  • Vagy, hogy mit csináljak, ha beszéd közben én a nyelvtani helyességre ügyelek és ezért blokkolok le, nehogy rosszat mondjak?

A válasz többnyire sablonos....de a problémám továbbra is fennáll. Ez a hirdetés viszont megoldókulcsot kínál(?), és arra ösztönzött, hogy próbáljam meg így és ők garantálják, hogy 12 hónap alatt sikerülni fog a középfokú nyelvvizsga! Ha mégsem, visszafizetik az árát!

Szuper! Mi is ez a módszer? Hol is lehet jelentkezni?

pink_kattints_ide.png

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása